Angelabognar Leathergoods – természetesen a tiéd

RÓLAM

2015-től tanultam divattervezést a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textiltervezés szakán Bőr kiegészítő, és Kötöttanyag tervező specializációkon. 2020-ban egy az Artsthread x Gucci által védnökölt nemzetközi design pályázaton mesterdiplomám (melyet Natura néven itt találhattok) első díjban és nemzetközi elismerésben részesült, még ugyan ebben az évben Rektori-Díjjal zártam mester szintű tanulmányaimat a MOME-n.

Az idő múlásával és egyetemi tanumányaim előrehaladtával nem csak a funcionalitás és minőség, de az ökotudatosság is előtérbe került, így célom az, hogy hosszú élettartamú és minél inkább felhasználóbarát termékeket állítsak elő, s így mérsékeljem a túlfogyasztás jelenségét. Teszem mindezt nagy mértékben lebomló, vagy újrahasznosítható alapanyagok felhasználásval, tudatos hulladékkezeléssel és a hulladék minimalizálásával.

2016-ban alapítottam meg az Angelabognar Leathergoods márkát, mely a fókuszt az egyedileg tervezett és kivitelezett bőr kiegészítőkre helyezi, s jelenleg egy néhány személyes családi mikro-vállalkozásként működik. Nagy hangsúlyt fektetünk az egyedi vásárlói igények kielégítésére a legnagyobb odafigyeléssel, minőségi bőr alapanyagokból elkészített tárgyainkkal.

Kutyanyakörveinket alapértékeink figyelembe vételével és a legnagyobb gonddal készítjük, kívül-belül bőrből, az elnyúlás ellen kierősítve, valamint szivacsozva a maximális kényelemért. A családunkban jelenleg négy magyar agár, egy komondor, egy puli, egy mudi és egy argentin dog kapnak helyet, így a nyakörveink megtervezésénél  behatóan tanulmányoztuk a kutyák egyedi igényeit, s ehhez mérten törekedtünk a tökéletes, erős és kényelmes konstrukció kialakítására.

Táskáinknál és egyéb kiegészítőinknél a hangsúlyt a természet, a  praktikum és a design egyensúlyára fektetjük, tervezéseimet ez a kapcsolat inspirálja. 2015-től készítek egyedi, személyre szabott kiegészítőket egyéni megrendelőknek, s egy-egy ilyen modell a nevében is hordozza az inspiráló megrendelő nyomát.

Művészeti tevékenységem során kapcsolatba kerültem az alternatív természetes, alapanyagok  tudatos használatával, melyeket egyedi projektekben alkalmaztam. Bár első sorban bőrrel foglalkozom,  különösen kedvelem az olyan anyagok hasznos felhasználását, melyek mások számára már haszontalannak tűnhetnek. Így aztán elkezdtem az ökotudatosság jegyében egyedi elhullt fából, és az ipari felhasználásban hulladéknak számító, de szerkezetileg ép fából készült bútorok és kiegészítők készítését, melyekkel hamarosan egy almárkával lépünk piacra, No de ez még titok.